Kedvesem

Mint virág, mi bontja szirmát,
mit simogat a nyári fény,
mint csermely, mely váj ki sziklát,
az vagy nekem, te kedves lény...

Oly rég gyűrjük együtt párnánk,
oly régóta nyűvöm álmod,
nincsen más már, mire vágynánk,
más emberré nem kell válnod.

Évek múlásának rendje,
hogy a szerelem ködbe vész,
de szívünknek virágoskertje,
hol sétálunk kézben-kéz.

A perzselő láng parázzsá csitul,
de heve tartós, ha szunnyad is néha,
szemünk tüzétől fellobban s virul,
nincs már bennünk vágy, mi léha.

Oly csodás a lélek útja,
ha megleli kedvesét,
a szeretetnek mély a kútja,
s nem ismeri ketrecét.

Nincsen nagyobb erő e földön,
mi hozzád köt engemet,
nékem kedves ez a börtön,
bánat s öröm rengeteg.

Nem kell más a boldog léthez,
minthogy látom kedvesem,
ragaszkodom e drága lényhez,
mindent, mit tesz, kedvelem.

Elsuhannak évek, vágyak,
csak egy dolog, mi megragad,
hozzád fűznek aranyszálak,
s a szeretet megmarad.